Egészen különleges, jó kedélyű, vidám egyéniség volt. Ezért aztán szinte lehetetlen szövegesen jellemezni. Életrajzi adatai jelzik szakmai sokoldalúságát, és azt, hogy mennyire sok emberrel volt kapcsolata, milyen sok közösséghez tartozott.

Faddon (Tolna megyében) született 1948. augusztus 15-én. Itt járt általános iskolába, majd a szomszédos Tolnán a Földvári Mihály Gimnáziumban tanult tovább, és 1966-ban érettségi vizsgát tett. Ez évben sikeresen felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi karának matematika-fizika szakára. Tanulmányait - előfelvettként letöltött egy év sorkatonai szolgálata után - kezdte meg, melynek során felvette az ábrázoló geometria szakot is. Középiskolai tanári oklevelét 1972-ben kapta meg. 1973 és 1979 között a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kara műszer- és irányítástechnikai szakán villamosmérnöki oklevelet szerzett. Később, 1985 és 1987 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi karán szerzett számítástechnika szakos középiskolai tanári oklevelet.

Az 1972/73-as tanévben a székesfehérvári 327. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben állt munkába, majd 1973-tól 1995-ig az Ybl Miklós Szakközépiskolában (Székesfehérvár) tanított. Közben - óraadó tanárként - az újonnan induló székesfehérvári Tóparti Gimnáziumban segített létrehozni az iskolai géptermet, és évekig tanított is ott. 1992-ben - sikeres pályázata alapján - a megyei pedagógiai intézet szaktanácsadója lett; a matematika, fizika, technika és számítástechnika tantárgyak gondozása lett a feladata a középfokú intézményekben. 1995-ben lett a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola adjunktusa, ahol tanszéki csoportvezetőként az informatikatanítás volt a fő feladata. A pedagógiai intézetben történt átszervezés miatt ugyanebben az évben az egyes tantárgyak külön szaktanácsadókhoz kerültek; ő a számítástechnika (informatika) tantárgy mellett döntött, ennek szaktanácsadója lett. Többszöri pályázata után és a pedagógiai intézet átnevezéseit követően, annak 2008. évi megszűnése után a feladatot ellátó jogutód szervezetek sem vonták vissza ezt a megbízást, a cím tehát örökössé vált. A főiskoláról ment nyugdíjba 2007 végén. Nyugdíjas óraadóként haláláig tanított a székesfehérvári Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolában, amelynek neve ez idő alatt (is) többször megváltozott.

Felesége szintén matematika-fizika szakos tanár, lányuk orvos, fiuk mérnök lett.

Már az elején, az Ybl Szakközépiskolában elköteleződött a fizika mellett, ami a 80-as évek elején a számítástechnikával egészült ki. Ismeretsége révén még az iskola-számítógépes program elindítása előtt szerzett az iskolájának egy ABC80 típusú mikroszámítógépet (házi számítógép - HC), így a megyében azonnal a program élvonalába került. Laci az elsők között írt szimulációs programot azokra a gépekre, amelyeket az iskoláknak ajánlottak; a program két fém közötti diffúziót szemléltette.
Személyes ismeretségünk a hetvenes évek végén jött létre, részben azért, mert feleségeink egy iskolában (a "Gépipariban") tanítottak. Persze "földiekként" (Tolna megye) és a közös szakmai érdeklődés miatt is számon tartottuk egymást. Amikor technika szakra jártam, én is közel kerültem a mikroszámítógépekhez, és ez erős szakmai kapcsolatot hozott. Több iskolával közösen szerveztünk számítógépes "akciókat", amelyekkel igyekeztünk segíteni az iskolákat, a tanár kollégákat. Igazi szakmai közösségek jöttek létre tanárok és diákok között egyaránt, az iskolai határokat átlépve.
Ebbe a koncepcióba illett az a kezdeményezés, hogy Velencén a KISZ-iskolában az iskolai KISZ-titkárok éves felkészítésén számítógépes foglalkozásokat tartsunk. Ebben Lovranits József tanár úr (Lovra) és én KISZ-tanácsadó tanárként vettünk részt, Laci viszont "önkéntese" volt az 1984-ben megvalósult akciónak. Az, hogy a kezdeményezés szakmai vagy "mozgalmi" oldalról indult-e, máig sem világos. Akkor valahogyan "a levegőben volt" minden ilyen dolog. Erről egy közösen jegyzett cikkünk is született a Mikroszámítógép Magazin című (akkoriban igen népszerű) folyóiratban, amelyet azért jórészt Laci írt.
Egy másik tartós együttműködésünk egészen érdekesen indult. Még 1983 őszén, az iskola-számítógépes program kezdetén a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat budapesti szervezeténél részt vettem egy továbbképzésen, ahol megismerkedtem a házi számítógépes csoporttal. Ennek egyik fő célja az iskolák szakmai támogatása volt. Rövid időn belül Lacival együtt csatlakoztunk ehhez a csoporthoz, és ez által döntő hatásunk volt az iskolai számítógépes kultúra alakulására. Mindez a nyelvhasználat fejlődését, a programozási és a felhasználói szemlélet megalapozását, a tantárgyi és irányítástechnikai alkalmazásokat érintette.
Laci ebben a körben leginkább azért volt népszerű, mert minden újdonságról szinte rögtön tudott néhány érdekes és fontos dolgot mondani. Ez az időszak a 90-es évek első feléig tartott, és tartalma a BASIC nyelvtől a gépi szintű programozáson, további magas szintű programozási nyelveken és a számítógép külvilággal való összekapcsolásán át a felhasználói programokig terjedt.

Irányításával a Tóparti Gimnáziumban PC-s hálózatot (Novell) hoztak létre, amikor a legtöbb iskolában még csak házi számítógépek működtek. Ezt a hálózatot később vezeték nélküli (mikrohullámú) kapcsolattal összekötötték az Ybl Miklós Szakközépiskolában közben kiépült helyi hálózattal. Mindez műszaki és szervezeti szempontból is úttörő kezdeményezés és vállalkozás volt.
Szaktanácsadói működésének legelső évében újabb fordulat következett be munkájában. Az 1993-as Lánczos Kornél centenáriumra való készülődés keretében a megyei fizika tanulmányi verseny megújításának kezdeményezője volt. Szaktanácsadói megbízatása miatt Laci lett a hivatalos felelőse is az egész átalakításnak. Ennek részleteiről a verseny történetében tájékozódhat az érdeklődő. Az minden esetre tény, hogy néhány év alatt egy országosan is egyedülálló versenyrendszert sikerült létrehoznunk, amely már több mint 25 éve megbízhatóan működik, és 2005 óta az általános iskolai változata is él. Lényegében ugyanezt a versenyrendszert Laci informatikai versenyként is kipróbálta; abban is sikeresnek bizonyult.

A főiskolai pályafutása idején a számítástechnika volt a fő feladata, de továbbra is foglalkozott a fizikával, sőt még a matematikával is. Többször is részt vett a Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók (MAFIOK) országos konferenciáin, és feladatokat vállalt a szervezésben. Közben persze folyamatosan dolgozott a Lánczos versenyek szervezésében, lebonyolításában is.

Már nyugdíjasként - a Széchenyi Szakközépiskolában (ez most a "Gépipari"), ahol főként fizikát tanított - előbb az okostelefonokkal hozott újabb kísérleti megoldásokat, majd miután a mikrovezérlők széleskörű elterjedésével lehetővé vált azok iskolai alkalmazása, azzal ismét az élre került. Laci ennek keretében rengeteg mérési projektet talált ki, és többet meg is szervezett; arduino és myDAQ eszközzel egyaránt foglalkoztak. Számos tanítványával ismertette meg e lehetőségeket, akik sikeresen pályáztak és jó eredményeket értek el ilyen területeken országos szinten is.

Laci valóságos "zsonglőre" volt az új technológiák oktatási alkalmazásának. Ez leginkább a fizikát érintette, és itt volt közöttünk az a jelentős nézeteltérés, amelyet sokan vitának hittek. Ő a csúcstechnológiás eszközökkel rengeteg érdeklődőt tudott "bevonzani" például a fizikába is. Persze nagyrészt azok közül, akik már amúgy is érdeklődőbbek voltak. Ezzel szemben én az egyszerű, hétköznapi eszközökkel is elvégezhető kísérletek mellett köteleződtem el, amelyekkel a hétköznapi fizikát (néha persze mást is) próbálom népszerűsíteni. Mindketten tudtuk, hogy nem versenytársak, hanem munkatársak vagyunk. Csak "másképpen tudjuk" a fizikát.

Sok írása jelent meg különféle helyeken; már az 1980-as években írt az akkori Mikroszámítógép Magazinba, később különböző folyóiratokba (például: Új Pedagógiai Szemle) és más időszakos vagy alkalmi kiadványokba. A legutolsó írásai talán éppen a Fizikai Szemlében jelentek meg: 2016 februárjában "Földrajzi helymeghatározás a Nap segítségével", majd júniusban "Milyen görbét ír le a gnómón csúcsának árnyéka? Szferikus csillagászat Geogebrával" címmel.

Bár több kisebb-nagyobb elismerésben részesült, főként versenyeredményekért vagy olykor egy-egy tevékenységéért, a nagyobb kitüntetések nemigen találták meg. Környezete – kollégáké és tanítványoké egyaránt – mindenütt nagyon kedvelte; szerették, és szívesen működtek együtt Vele.
Lényegében minden korosztállyal könnyen szót értett, de legtöbbet talán a középiskolásokkal foglalkozott. Szeretett mesélni az unokáival elért "szakmai eredményeiről"; ezt a tevékenységét nagyon fontosnak tartotta. Sok területen, sok emberrel dolgozott, valószínűleg ezért vette mindenki természetesnek, hogy van, és segít mindenkit, segíti a csapatokat.

Jó volt Lacival beszélgetni, érdemes volt meghallgatni a véleményét, és persze Ő is szívesen hallgatott meg másokat szakmai kérdésekben. Bár ezeket mindig nagyon komolyan kezelte és vette, a személyes kapcsolatban sokkal lazább, tréfás, sőt vicces volt. Lételeme volt a családi, a kollegiális és a szakmai közösség.

Egy jó kedélyű, sajátos humorral megáldott, igencsak jól képzett és sokoldalú kollégánk hagyott itt bennünket 2019. február 2-án, Lánczos Kornél születésének százhuszonhatodik évfordulóján. Szeretnénk, ha sokan és sokáig emlékeznénk Rá.

Theisz György