A verseny első negyedszázada a "halhatatlanság kora" volt. Néhány kolléga, aki dolgozott velünk, elkerült a környékről, és másutt folytatta pályáját, vagy pedig nyugdíjba vonult. Voltak, akik hosszabb vagy rövidebb ideig vettek részt a versennyel kapcsolatos munkában, akár azért, mert tanítványuk versenyzett, akár azért, mert szívesen dolgoztak velünk. Igazi szakmai műhely jött létre, amelyben sok kolléga megfordult.
Így telt el 25 év, már a huszonhatodik "Nagy Lánczos" versenyünk is lezajlott, amikor kaptuk a hírt, hogy Lovranits József igazgató úr az iskolában rosszul lett, és mentő vitte a kórházba. Az egyáltalán nem várt hír hiteles forrásból jött, és igen rövid időn belül több úton is elérkezett mindenkihez; nem volt oka a kételkedésnek. Feszült, várakozásokkal teli napok következtek bíztató fejlemények nélkül, míg végül a lesújtó hírt kaptuk. Ő az, aki "velünk volt", és 2018-ban elsőként hagyott itt bennünket.
A 2018. decemberében lezajlott "Kis Lánczos" verseny idején - változó állapota ellenére - még okkal bíztunk abban, hogy Nyirati László tanár úr hosszas betegségéből talán már kifelé halad, de januárban váratlanul romlani kezdett az állapota, és röviddel később elhunyt.
A huszonhetedik "Nagy Lánczos" versenyt ezzel a kettős teherrel indítottuk el. Így merült fel, hogy a honlapot egy új "rovattal" kellene kiegészíteni.
Hosszas vívódás után döntöttem úgy, hogy a megemlékezések - az illő adatszerűségek mellett - személyes jellegűek lesznek. A saját élményeimet próbálom megosztani, mert ezt érzem hitelesnek. Itt ugyanis a mi versenyünkről van szó, ahol a munkát a kollégák önként és díjazás nélkül végzik, a szakma és - nem utolsó sorban - a diákok iránti szeretetük és elkötelezettségük okán.
Tudni kell, hogy a versenyek szervezését, lebonyolítását végző, a siker érdekében dolgozni kész embereket döntően ez a szakmai és emberi elkötelezettség tartja össze. Persze hasznosnak tartom azt is, hogy a versenyzőink láthatják: akik előtt szerepelnek, akik értékelik tudásukat, produkcióikat, normális, hétköznapi emberek. Különlegességük csak az, hogy szívügyük a fizika, és persze a versenyző diákok dolga.
A 2021. máusában napok alatt terjedt el a hír, hogy Radnai Gyula tanár úr elhunyt. Szomorúan vettük tudomásul, hogy ismét kissé "árvábbak" lettünk. Ez is nagy vesztesége a versenyünkek!
Mondják: "A holtakról vagy jót, vagy semmit!", ezért tehát ugyanúgy írok Róluk, ahogyan annak idején beszéltünk Velük, illetve Róluk. A történet idején szokásos neveket használom itt is. Úgy vélem, hogy ez a legnagyobb tisztelet jele; így őrizzük hitelesen az emléküket.
Theisz György